Visszaesőben az AAA Autó eladásai
2008. július 12. szombat 11:31
A cég ugyanakkor közleménye szerint az alacsonyabb értékesítési volumen mellett is magasabb bruttó eredményt tudott elérni, elsősorban a kapcsolódó termékek és pénzügyi szolgáltatások emelkedő értékesítésének köszönhetően.
A csehországi értékesítés 18, a romániai 34 százalékkal mérséklődött, a szlovákiai és a lengyel stagnált, a magyarországi pedig 37 százalékkal - 3.141 darabról 4.290 darabra - bővült.
Az első félévben végrehajtott költségcsökkentő intézkedések a társaság sajtóközleménye szerint jelentős hatással voltak a csoport EBITDA eredményére.
A működési költségek mérséklésének egyik legjelentősebb részét az alkalmazotti létszám csökkentése adta: az alkalmazottak száma a 2007. év végi 3.834-ről június végére mintegy 2.700-ra, majd a jelenlegi 2.500-ra csökkent.
Az autókészlettel kapcsolatos megszorító intézkedések - a készlet a 2007. év végi 9.049-ről 2008. június végére mintegy 6.700 darabra csökkent, majd a lengyelországi üzletág bezárásával 6.500-ra - a kamatköltségekben eredményeztek jelentős megtakarítást.
Első félévi pénzügyi eredményeiről a tervek szerint augusztus 28-án számol be a társaság.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...