Villamost terveznek két alföldi város közé
2011. május 08. vasárnap 10:12
A Hódmezővásárhely és Szeged közötti villamos megvalósíthatósági tanulmányára írt ki nyílt közbeszerzést Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A pályázóknak az úgynevezett "TramTrain" rendszerben kell összekapcsolniuk a villamos közlekedést a nagyvasúttal. A megvalósíthatósági tanulmány a két város közti szakaszon túl magába foglalja a hódmezővásárhelyi belső villamos vonalakat is. A feladat része a költség-haszon elemzés elkészítése.
Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az utolsó három lezárt üzleti évben az árbevétele elérte - átlagosan - az évi nettó 400 millió forintot, amelyből a megvalósíthatósági tanulmányból származó árbevétel legalább évi nettó 130 millió forint. Az ajánlattételi határidő június 23. Az eredményhirdetés tervezett időpontja július 7., míg a szerződéskötésé július 21.

(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...