Véget ért az országos sasszámlálás
2024. január 16. kedd 15:45

Múlt péntektől három napon át rendezte meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozó madarak éves számlálását.
Az MME 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkron felmérését, amelyhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak - áll az egyesület hétfői közleményében.
Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak.
Második leggyakoribb itteni faj a parlagi sas, ennek állandó hazai költőállományához szintén csatlakoznak a kárpát-medence más országaiból származó egyedek is, valamint bár ritkaságnak számít, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is. A felmérések során a sasok mellett mind a 17 Magyarországon rendszeresen telelő nappali ragadozómadár-faj egyedeit számba veszik majd a szakemberek.
A számlálás kiemelt faja idén az év madarának választott kerecsensólyom lesz. A kerecsensólyom felmérésére és védelmére irányuló tevékenységek az Észak-Alföldön az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott LIFE SakerRoads projekt keretében zajlanak 2023 és 2028 között.
A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan februárban készül el.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orfű rendezi idén tavasszal a...
- Dübörgött a szocialista iratmegsemmisítő
- Élve akarták eltemetni, kiásatták...
- Új tűzoltóparancsnokok Pécsett,...
- Újra megtelik élettel a pécsi...
- Hűvös éj után egy kis napsütésre is...
- Baranyában is újra szállást keres a...
- Orbán Viktor az ünnepen: beszélnünk...
- Sára nővér vallomása: ivott,...
- A hó végéig marad a megváltozott...

