Újra a "cigánybűnözés" ellen tüntetett csütörtökön a Jobbik
2011. február 03. csütörtök 23:00
Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédében a kormányt bírálta, annak a véleményének hangot adva, hogy az országgyűlési választás előtti ígéretekből szinte semmi sem teljesült. Feltette a kérdést: "nőtt-e a közbiztonság?" és a tömeg nemmel válaszolt a szavaira.
Úgy fogalmazott, hogy a legfontosabb intézkedés a magyar gárda feloszlatása volt, miközben létrehozták a Terrorelhárítási Központot, a tömeg pfujolással reagált az elhangzottakra. A pártelnök utalt arra is, hogy a rendezvény előtt "Kiss Róbert gárdakapitányt" előállították a rendőrök, ugyanis ruházatán a feloszlatott magyar gárda egyik szimbólumát viselte. Vona Gábor ennek kapcsán azt mondta, ha kell ő is megjelenik ebben az öltözetben, vigyék el őt is.
A mintegy félezres kistelepülésen a politikus a cigányság helyzetéről is beszélt, kitért arra, hogy szakemberek véleménye szerint is, munkával és oktatással lehet felzárkóztatni a cigányságot, de mint mondta, "ők épp erre nem hajlandóak".
A rendezvényen egyebek mellett felszólalt Szegedi Márton, a Jobbik miskolci frakcióvezetője, aki az elmúlt időszak súlyos bűncselekményeiről tett említést, illetve Egyed Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő és Molnár Oszkár, Edelény független polgármestere is.
A demonstráció a kezdeti incidenst leszámítva, rendbontás nélkül véget ért, jelentős rendőri biztosítás mellett. A faluban a beszédek elhangzása után a tömeg végigvonult az utcán, ahhoz a házhoz, ahol nemrégiben bűncselekmény áldozata lett egy idős asszony.
A tüntetésre nem csak környékbeliek és helyiek érkeztek, hanem Karcagról, Encsről, Miskolcról és többek között Ongáról is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

