Újabb 200 ezer darab laptopot osztanak ki a sulikban
2024. április 22. hétfő 13:13

Újabb, csaknem kétszázezer notebookot oszt ki a kormány az általános és középiskolákban, így összesen már mintegy 450 ezer diák tanulhat a költségvetési forrásból beszerzett, korszerű eszközökön - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
A politikus úgy fogalmazott: míg 2010 előtt a családoknak "azt kellett nézniük, hogy évről évre mennyivel növekszik a tankönyvcsomagok ára", most nemcsak a könyveket, hanem a laptopokat is ingyen kapják a gyerekek a tanuláshoz.
Jelezte, a harmadik éve futó projekt mostani ütemében az 5. 6. és 9. évfolyamon tanulókhoz juttatnak el 193 ezer eszközt, és a laptoposztás a következő tanévben is folytatódni fog. A korszerű, érintőképernyős Dell, Asus, HP és Lenovo márkájú gépekre hároméves garancia is jár - jegyezte meg.
Az államtitkár szavai szerint az "okoseszközök világában" különösen fontos, hogy segítséget nyújtsanak tanároknak abban, hogy minél hatékonyabban tudják képezni a gyerekeket, és kevesebb időt kelljen az adminisztrációra fordítaniuk. A digitális eszközökön elérhető interaktív feladatok, hanganyagok, képek, filmrészletek, zenék jobban lekötik a gyerekek figyelmét, és segítenek elmélyíteni a tudást - tette hozzá.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mindenkinek el kellett hagynia az...
- Pécsett elítélt, szökevény drogdílert...
- A legendás pécsi rádiósnak, Bőzsöny...
- Így tartanak nyitva a patikák a...
- Szerelme feleségét zaklatta egy pécsi...
- Helyi járatú busszal ütközött egy...
- Önkéntes beteglátogatókat toboroz a...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Majd' harminc év után megújult a Pécs...
- Melegszik az idő, akár már húsz fok...