Új épületekkel bővül az Állatorvostudományi Egyetem
2017. szeptember 08. péntek 12:30

Kormányzati támogatással új épületekkel bővül a közeljövőben az Állatorvostudományi Egyetem - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára az egyetem tanévnyitó ünnepségén pénteken, Budapesten.
Palkovics László közölte, a hamarosan a kormány elé kerülő fejlesztési terv szerint a budapesti campuson jön majd létre Európa egyik legmodernebb kísérleti állatháza, emellett pedig egy konferenciaközpontot és új kollégiumot is építenek majd.
Az egyetemről szólva úgy fogalmazott, az nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi felsőoktatási piacnak is aktív és elismert szereplője, és minőségben a kezdetektől versenyre tud kelni a világ többi intézményével, eközben pedig igazodni tud a jövő elvárásaihoz is.
Sótonyi Péter, az egyetem rektora arról beszélt, hogy az 1787-ben alapított Állatorvostudományi Egyetem Európa egyik legrégebbi állatorvosképző intézete, amelyben idén magyar nyelven 111, angolul 160, németül pedig 110 hallgató kezdi meg tanulmányait.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: Archív
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Jégeső, zivatar miatt adtak ki...
- Indul a férfitalálkozók ötödik...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Átadták az Ifjúság úti campus...