Törvényileg gyorsulnak a bíróságok
2010. december 23. csütörtök 18:55
A parlament a kétharmados támogatás igénylő részeket 258 igen, 16 nem és 96 tartózkodás mellett fogadta el, és szinte ugyanez volt a szavazati arány a feles többséggel módosítható paragrafusok zárószavazásánál is.
A törvénymódosítások úgy rövidítenék az elsőfokú büntetőügyeket, hogy a bíróságoknak a szabályszerűen megidézett vádlottak távollétében is megengednék az eljárások lefolytatását, amennyiben az érintett nem kíván részt venni a tárgyaláson. Emellett szankciókra számíthatnak a tárgyalástól nem elháríthatatlan okból távolmaradó védők.
A honatyák a tárgyalásmellőzés lehetőségét kiterjesztették az ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekményekre, valamint egyszerűsítettek számos, az eljárásban részt vevők jogait ténylegesen nem szolgáló szabályokat.
A polgári perrendtartás módosításának legfontosabb eleme, hogy kötelező jogi képviselet esetében szigorú határidőkhöz kötnék a keresetváltoztatás, a viszontkereset és a beszámítási kifogás előterjesztését.
Az új törvények pályaalkalmassági vizsgálat bevezetésével szigorítaná a bírósági vezetők kinevezésének feltételeit, így a kinevezés előtt állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy a jelöltet a személyiségjegyei alkalmassá teszik-e a bírói munka elvégzésére.
A változtatások kiterjednek a bírák rendszeres kötelező képzésére is, illetve megújítja az értékelésükre kidolgozott rendszert, a jelenleg működő fegyelmi bíróságokat pedig szolgálati bíróságok váltják fel.
A parlament tizennégyre bővítette a bírák esetében jelenleg alkalmazott tíz fizetési fokozatot: az emelkedő juttatásokkal a hosszú szolgálati idővel rendelkező bírák anyagi ösztönzését kívánják elérni.
A jövőben változatlanul az Országos Igazságszolgáltatási Tanács láthatja el a bíróságok központi igazgatását, ugyanakkor az OIT kiemelt feladata lenne a bírák munkaterhét mérő rendszer kialakítása, és ennek alapján a bírói létszám évenkénti meghatározása. A rendszer az ügyek száma mellett azok nehézségét is figyelembe veszi.
Módosult továbbá az OIT összetétele is, az igazságügyi tárcavezető mellett a testület tagja lett a mindenkori államháztartásért felelős (jelenleg a nemzetgazdasági) miniszter is.
A parlament kérte a törvény sürgős kihirdetését.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsett is "falusi" maradt Burján...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Órákon át küzdöttek éjjel a lángokkal...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Katasztrófa sújtotta területté...