Több késszúrás is érte a diákja által megtámadott tanárnőt
2019. december 05. csütörtök 18:45

Késelés történt egy győri iskolában: egy diák többször megszúrt egy tanárnőt csütörtök délben. A rendőrség emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, hogy a sérültet a mentők kórházba vitték, az elkövetőt elfogták.
Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Győri Szakképzési Centrum
Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épülete előtt elmondta, hogy egy 17 éves fiú késelt meg egy 51 éves tanárnőt.
A rendőrök még helyszínelnek, az intézmény előtt több rendőrségi jármű is áll.
Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell - mondta.
Később a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.
MTI - Fotó: MTI/Mészáros János
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...