Tizenhat fiatal szakmunkás indul az Európa Bajnokságon
2016. november 29. kedd 15:02

Magyarországot 16 versenyző képviseli 14 szakmában Göteborgban, a fiatal szakmunkások Európa Bajnokságán, a EuroSkills rendezvényen december 1-3. között.
Az eredményt december 4-én hirdetik ki, az ünnepségen Magyarország átveszi a következő EuroSkills megrendezési jogát jelképző zászlót és kulcsot.
Fekete Balázs, a magyar csapat vezetője az MTI-nek elmondta, hogy jelentős nemzetközi érdeklődés kíséri Göteborgban a magyar részvételt, egyrészt a fiatal magyar szakmunkások különböző nemzetközi versenyeken az utóbbi időben elért kiváló eredményei, másrészt a 2018-ban a Budapesten megrendezésre kerülő EuroSkill verseny miatt.
A verseny helyszínén magyar standot is berendeznek, ahol a 2018-as budapesti EuroSkills mutatkozik be. A göteborgi rendezvényt több magyar szakember is felkeresi, hogy tanulmányozza a lebonyolítás tapasztalatait - tájékoztatott Fekete Balázs.
A göteborgi EuroSkills-en a 28 országból érkező fiatal szakmunkások 37 szakmában versenyeznek. A magyar versenyzők 14 szakmában - ápolás, bútorasztalos, épületasztalos, festő, fodrász, hegesztő, informatika, kőműves, mechatronika, pincér, szakács, szépségápoló, villanyszerelő, virágkötő - mérettetik meg magukat.
A szakmák olimpiájának is nevezett legutóbbi WordSkills versenyen a magyar csapat kiemelkedően szerepelt 2015-ben Sao Paulóban. A magyar csapat az éremtáblán a huszonkettedik helyen végzett ötvenhét ország közül, aranyérmet szerzett László Attila bútorasztalos, ezüstérmes lett Csongrádi Dávid informatikai hálózati rendszergazda, kiválósági érmet vett át 500 pont feletti teljesítményért a Zilahi Krisztián és Balázs Dávid alkotta mechatronikai csapat, Kunfalvi Melinda virágkötő és Mózer Gergely épületasztalos.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Még vasárnap is napsütéses, kellemes...

