Tíz év alatt 36 milliárdot költenek környezetbarát buszokra

2019. október 12. szombat 17:10

Tíz év alatt 36 milliárdot költenek környezetbarát buszokra

A nemzeti buszstratégia keretében 36 milliárd forint támogatás érhető majd el a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a helyi közlekedésben, a tervek szerint 2022-től a kormány kizárólag az elektromos meghajtású autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését támogatja - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton Debrecenben. 

 

 

Schanda Tamás az ITK Holding Zrt. új buszgyártó csarnokának alapkőletételén a kormány kiemelt céljának nevezte, hogy a hazai közösségi közlekedést főként hazai gyártásból tudják megoldani.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: társaságuk a mobilitás terén 26 milliárd forintot meghaladó összegű fejlesztéseket és beruházásokat hajtott végre az elmúlt években, az új debreceni gyártócsarnok kétmilliárd forintba kerül.

MTI