Tasnádi napi 50 ezret követelt az adóstól
2011. február 07. hétfő 14:08
A vádirat lényege szerint "T. Péter vádlott" 2010 májusában tízmillió forintot adott át "T. Gábor sértettnek, aki vállalta, hogy a pénzből aranyat vásárol, majd azt haszonnal értékesíti, amellyel napi, kétnapi rendszerességgel elszámol" a vádlottnak - írta Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.
Az elszámolási vita a vádlott és a sértett között 2010 júliusában kezdődött, amikor a sértett a korábbi megállapodásuk szerinti rendszeres fizetéseket nem tudta a vádlott felé teljesíteni. Akkortól a vádlott, korábban befolyt részesedése ellenére, a teljes tízmillió forintos tőke visszafizetését követelte a sértettől úgy, hogy azt napi 50 ezer forintos részletekben kellett a sértettnek törlesztenie.
"Ennek érdekében T. Péter napi rendszerességgel telefonon szidalmazta és fenyegette T. Gábor sértettet, akiben ezek a telefonhívások félelmet keltettek, ezért az 50 ezer forint összegű törlesztéseket apróbb késedelmekkel megfizette, noha annak jogszerűségét vitatta" - olvasható a közleményben.
A tájékoztatás szerint 2010. szeptember 23-án "T. Péter és Sz. Tibor vádlottak" - miután a sértettet más nevében üzleti találkozóra csalták - megjelentek a sértett irodájában, ahol a sértett helyett testvére és annak egy ismerőse jelent meg, akik magukkal vitték az üzletkötéshez előzetesen megbeszélt 3,2 millió forintot is.
A vádirat szerint a vádlottak az üzletben megfenyegették a sértett testvérét és annak ismerősét, a pénzt tartalmazó táskát erőszakkal kicsavarták a kezéből, majd a pénzzel együtt eltávoztak a helyszínről.
"T. Gábor sértett ettől kezdve a napi 50 ezer forint összegű részletek megfizetését megtagadta, annak ellenére, hogy T. Péter a korábbi fenyegetéseit egészen 2010. szeptember 30. napjáig - elfogásáig - folytatta" - olvasható a közleményben.
A főügyészség tájékoztatása szerint mindezek alapján a budapesti VI. és VII. kerületi ügyészség jelentős értékre elkövetett rablás és önbíráskodás miatt emelt vádat "T. Péter és társa" ellen; a bírósági eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatja le.
Tasnádi Pétert tavaly októberben előbb házi őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
Tasnádi Pétert tavaly májusban a Fővárosi Bíróság első fokon, nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte, bűnösnek mondta ki a többi között visszaesőként elkövetett, két rendbeli emberölés előkészületében, és felbujtóként elkövetett, két rendbeli, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. A bíróság szerint Tasnádi 2001-től - személyes sérelmei megtorlásaként és anyagi haszonszerzés végett - bűncselekmények megszervezésére, elkövetésére adott utasítást, esetenként már a börtönből illegálisan kijuttatott levelekben, illetve telefonon.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Orbán Viktor: a kormányoldal...