Tagadja a CÖF, hogy Fidesz-pénzből kampányolt volna
2014. április 10. csütörtök 15:46
Koholmánynak tartja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) az LMP állítását, miszerint azzal gyanúsítják a szervezetet, hogy a Fidesz pénzével kampányolt.
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) és a CÖF csütörtökön közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: "az LMP légből kapott információkkal operál, ezzel közelít a baloldali ellenzék hazugsággyárosainak szellemiségéhez".
Hozzátették: a CÖF-CÖKA mindenkor elszámolt pénzügyeivel és a jövőben is eleget tesz törvényi kötelezettségeinek.
Emlékeztettek, az ÁSZ éppen az LMP gazdálkodását és a pártkasszával történő elszámolását illette súlyos kifogásokkal. Úgy fogalmaztak: "az LMP söpörjön a saját háza táján!"
Az LMP azt követően adta ki az CÖF-öt és a Fideszt is bíráló közleményét, hogy a Magyar Nemzet Online kedden közölte: Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár levélben fordult a norvég kormány egyik tagjához, amiért a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit egy magyar párthoz szorosan kötődő szervezet vezetésével osztják szét Magyarországon. Szerinte az Ökotárs Alapítvány ezer szállal kötődik az LMP-hez.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

