Szorul a hurok, Simon azt mondta, nem az övé a 240 millió
2014. március 12. szerda 09:41

Nem a saját pénze volt Simon Gábornak az osztrák Volksbankban elhelyezett 577 ezer euró és 163 ezer dollár (240 millió forint összesen), ezekről az összegekről vallomása szerint csak vagyonkezelőként rendelkezett az MSZP volt elnökhelyettese, írja a Magyar Nemzetet idézve az index.hu.
Vagyonkezelés céljából került a birtokába az osztrák bankban tárolt, több mint negyedmilliárd forint értékű valuta. A Magyar Nemzet szerint egyebek mellett ezt vallotta Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese, akinek előzetes letartóztatását tegnap kezdeményezte a Központi Nyomozó Főügyészség. A lap úgy tudja, a kihallgatáson a pénz eredeti tulajdonosáról nem beszélt.
TOVÁBBI RÉSZLETEK: ITT.
Képünkön: Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt rendőrök kísérik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol előzetes letartóztatásáról dönt a bíróság 2014. március 12-én.
Fotó: Kovács Tamás/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...

