Szonda: együttműködést vár a társadalom többsége
2008. december 12. péntek 10:48
A többség számára nem rokonszenves, hogy a Fidesz továbbra is kivonul az ülésteremből, amikor a kormányfő beszél, és elvárnák azt is, hogy egy ellenzéki párt vezetője felszólaljon az Országgyűlésben. Ebben a tekintetben még a Fidesz-hívek egy része is kritikával illette Orbán Viktort - áll a Népszabadság felkérésére készített anyagban.
Felmérésük szerint az 1.500 megkérdezett 47 százaléka arra voksolt, hogy "a lehető legnagyobb mértékben" kellene háttérbe szorítani a politikai ellentéteket az ország érdekében, és mindössze 5 százaléknyian voltak azok, akik szerint ezt egyáltalán nem kellene megtenni. Az ellentétek kezelését szorgalmazza az elkötelezett pártszavazók 59 százaléka is.
A november 20-a és 26-a között végzett felmérés szerint a megkérdezettek többsége tisztában van a fő politikai viszonyokkal, viszont az SZDSZ-ről 41 százalék úgy véli, hogy kormánypárt, az MDF-ről pedig a megkérdezettek 19 százaléka azt mondta, hogy nem számít se kormánypártnak, se ellenzéknek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Csodás égi jelenség lesz...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...