Szombaton dönt az SZDSZ a tisztújítás időpontjáról
2009. június 23. kedd 18:22
Korábban az ot július 4-ét jelölte ki, de szabad demokrata forrásokból az MTI úgy értesült, hogy a tisztújítás július 11-re is eltolódhat. A testület elnöke azt mondta, hogy többen is kifogásolták az országos tanács döntését, ezért a szombati ülésen határoznak a pontos dátumról.
A politikus úgy fogalmazott: véleménye szerint nem megkérdőjelezhető az országos tanács két héttel korábban meghozott döntése az időpontról, de többen is arra hivatkoznak, hogy a tisztújításnak van egy meghatározott ügyrendje, és az ot nem tudta meghozni az ehhez szükséges döntéseket.
Szent-Iványi István kijelentette: az ő felfogása szerint a rendkívüli küldöttgyűlésnek joga van ahhoz, hogy maga határozza meg a saját szabályait, de a jelenlegi helyzetben nem akarnak belemenni egy ilyen vitába.
Elmondta azt is, hogy az ot szombati, a küldöttgyűlésről döntő ülését már összehívták.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...