Szökésben van hat állampusztai rab
2010. november 03. szerda 21:25
A Bács-Kiskun megyei intézetből "mintegy ötven, pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést töltő, illetve elzárással sújtott elkövető távozott elzárás-, vagy büntetés-félbeszakításra, hogy állampolgári jogukat gyakorolva szavazhassanak az önkormányzati választásokon" - olvasható a sajtóiroda közleményében.
Közülük azonban húszan nem jelentkeztek az előírt időpontban az intézetben, ezért a parancsnok fogolyszökés vétsége miatt feljelentést tett.
A közlemény szerint a húsz emberből kilencet már előállítottak a rendőrök, egy késve érkezett vissza, négy ember pedig időközben befizette azt a pénzbüntetést, amelynek ki nem fizetését korábban szabadságvesztésre változtatták.
A Kalocsai Városi Bíróság a múlt héten a szökött rabok közül hétnek az ügyét tárgyalta. A rabok közül négyen 5 hónap, 2 évre felfüggesztett fogházbüntetést kaptak, két fogvatartottra 5 hónap letöltendő fogházbüntetést szabott ki a bíróság, míg egy személy megrovásban részesült. A szökés miatt letöltendő fogházbüntetésre ítélt rabok esetében védőik enyhítésért fellebbeztek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Immár jogerős az országgyűlési...

