Szili Katalin segítene alkotmányozni
2010. október 29. péntek 18:47

Az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament alelnöke erről a Szociális Unió elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón beszélt, miután egyeztetést folytattak pénteken a Parlamentben.
Szili Katalin elmondta, a megbeszélésen ismertette Tőkés Lászlóval a nemrég megalakult Szociális Unió törekvéseit, beszéltek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) jövőjéről, illetve a felkészülésről a 2012-es romániai parlamenti választásokra.
Az Országgyűlés volt elnöke szerint a KMKF várhatóan még az idén összeülhet, és a Magyar Állandó Értekezlet újbóli összehívása után is folytatja munkáját.
Tőkés László a sajtótájékoztatón elismeréssel szólt a KMKF eddigi tevékenységéről, amely álláspontja szerint az együttműködés kiváló példája és komoly "nemzetpolitikai fegyvertény". A romániai magyar politikus bátornak tartja Szili Katalin lépését, amellyel megalakította az új baloldali pártot.
A határon túliak szavazati jogával kapcsolatos kérdésre a volt házelnök közölte, ezt nem szabad leegyszerűsíteni. Mint mondta: előbb más, az államberendezkedésre vonatkozó kérdéseket kell a helyére tenni. Példaként említette a parlamenti kamarák számát, a kisebbségek országgyűlési képviseletét, a kötelezettségek, illetve a jogok arányait, valamint azt, meddig tartozik felelősséggel az állam a polgáraiért.
Tőkés László ezt annyival egészítette ki, nem tudják egyelőre azt sem, hogy a határon túl élők magyarországi, vagy magyar pártokra szavazhatnak majd. Úgy fogalmazott, nem kell félni a határon túliak szavazati jogának lehetőségétől, mert egyik párt sem tud "évtizedekre bebetonozott szavazatokat vásárolni, mivel a határon túli magyarok nem birkák".
Szili Katalin szintén kérdésre válaszolva jelezte, a Szociális Unió részt kíván venni az alkotmány-előkészítési folyamatban, és lesz erre vonatkozóan saját javaslatuk is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...