Szili Katalin pártja hitelességéről vallott
2014. március 17. hétfő 10:13
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) szerint hiteles megoldások kellenek az embereknek - mondta Szili Katalin elnök hétfőn a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában.
Azt mondta, pártja pontos és jól megfogalmazott programmal indul az április 6-ai választáson.
Az Országgyűlés korábbi elnöke hangsúlyozta a pártja által megjelentetett 12 pont bevezetőjében szereplő "legyen béke, szabadság és egyetértés" kitételt, mert mint mondta, az a gyűlölet, amely ma a politikában érzékelhető, nem tartható fenn.
Pártja missziója az, hogy hiteles megoldásokat kínáljon az embereknek, hiszen őket az érdekli, hogyan, miből fizetik be a sárga csekkeket, miből lesz meleg étel, ruha a gyereknek - közölte Szili Katalin, aki szerint garantált nyugdíjakra van szükség és a devizahitelesek problémáját is meg kell oldani.
A KTI elnöke kitért a civil demokrácia erősítésének fontosságára. A "magyar társadalom nem csak két politikai színezetből áll", ezért lenne szükség a kétkamarás parlamentre a civilek bevonásával - mondta Szili Katalin, aki szerint a határon túli magyaroknak nemcsak a választójogot kellett volna megadni, hanem azt a lehetőséget is, hogy választható képviselőik legyenek.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...

