Széchenyi Terv: gyógyvízkincs, magyaroknak
2010. november 03. szerda 18:56
Mikola István (Fidesz) bizottsági elnök az ülés utáni sajtótájékoztatóján közölte, azt szeretnék, ha az Új Széchenyi-terv segítségével a magyar nemzeti kincset, a gyógyvizet úgy hasznosítanák, hogy elsősorban a magyarok javára lehessen gyógyító szolgáltatásokat biztosítani, ugyanakkor ki kell elégíteni a fizetőképes külföldi keresletet is.
Az elnök szerint úgy kell az Új Széchenyi-terv fejlesztési forrásait bevonni, hogy az egészségügynek és az országnak is haszna legyen a nemzeti kincsből és az erre épülő gyógyturizmusból.
Hozzátette: az egészségügynek forrásbevonásra van szüksége, hiszen nagyon sok fejlesztési, működési hiányossággal küszködik, ám a pályázati források felhasználásával ez az ágazat is hozzájárulhat a magyar gazdaság élénkítéséhez és fenntartható fejlődési pályára állításához.
Mikola István az MTI érdeklődésére emlékeztetett arra, hogy a költségvetésnek többet kell fordítania az egészségügy fenntartására, mint amekkora összeg a jövedelemarányos egészségbiztosítási járulékokból befolyik; nagyon megnövekedett az állam felelősségvállalása az egészségügyi ellátórendszer működésének fenntartásában.
"Érdekünk, hogy az állami egészségügyi bevételek növekedjenek, és ha a nagy elosztórendszereket fel tudjuk tölteni, akkor nyilván az egészségügy működtetésére és fejlesztésére is több forrást tudunk majd fordítani" - jelentette ki a bizottság elnöke.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Immár jogerős az országgyűlési...

