Szanyi legalább öt EP-mandátum megszerzésére számít
2014. április 08. kedd 14:50

Az MSZP megalkuvás nélküli baloldali programmal készül az európai parlamenti választásra - közölte Szanyi Tibor, a szocialisták listavezetője kedden sajtótájékoztatón.
Hozzátette: önállóan indulnak, baloldali programjuk kiteljesítését semmilyen szövetség nem korlátozza.
Céljaik között az európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetését említette, valamint azt, hogy sehol se lehessen 10 százaléknál nagyobb az alapvető élelmiszerek forgalmi adója.
Azt is mondta: 5-8 mandátum megszerzését tartja reálisnak, 30 százalék feletti eredménnyel lenne elégedett. Emellett arra számít, néhány napon belül összegyűjtik az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást.
Arra a kérdésre, hogy a választási vereség következményeinek levonása mikorra várható az MSZP-ben, és elképzelhető-e elnökcsere, Szanyi Tibor úgy válaszolt: kampány van, ilyenkor nincs helye belső átrendeződésnek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

