Szanyi "homofób, rasszista" nézetekről értekezett
2014. május 08. csütörtök 08:51
Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz nem csak a pénzről szól, sokkal inkább a felzárkózásról, illetve a lehetőségekről - mondta Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) listavezetője a Belvárosi Szabadegyetem rendezvényén Budapesten, amelyen rajta kívül még két ellenzéki politikus vett részt.
Szanyi Tibor a beszélgetésen azt mondta: az elmúlt tíz esztendőt úgy tudná összefoglalni, hogy "az elszalasztott lehetőségek időszaka, még akkor is, ha összességében mindenki nyert a csatlakozással".
A listavezető szerint ugyanakkor az elmúlt 10 esztendő fele Európában is válságban telt, és megtépázott mindenkit, ami jórészt arra is visszavezethető, hogy az unió rossz válaszokat adott a gazdasági kihívásokra. Hozzátette, hogy ebből a helyzetből modern baloldali gazdaságpolitikával lehet kilábalni.
"Azon tényleg el kell gondolkodni, mekkora szerepe van a rossz válságkezelésnek abban, hogy (...) feltörtek a náci, homofób, rasszista erők" - mondta Szanyi Tibor.
Az Együtt-PM európai parlamenti listáján szereplő Benedek Márton azt mondta: a magyar kormányok, de leginkább a Fidesz nem voltak képesek az ország érdekeit képviselni az unióban. Sőt, a korrupció miatt az uniós támogatás nagy része egyszerűen eltűnt a "fideszes haverok zsebében".
Hozzátette, hogy mostanában sok olyan ügy volt - beleértve Rogán Antal (Fidesz) vagyonosodását, a Közgép-megrendeléseket és a stadionépítéseket is - amelyeket ki kell vizsgálni.
A Demokratikus Koalíció EP-listájának harmadik helyén szereplő Niedermüller Péter arról beszélt, hogy a Fidesz-kormány tudatosan állítja be úgy az uniót, mint Magyarország ellenségét, miközben "tartja a markát a további támogatásokért", és szerinte a következő négy évben is ez lesz a hozzáállása.
Véleménye szerint ma leginkább az elszegényedés fenyegeti a magyar embereket, mindenekelőtt a középosztályt. Ezért az a szándékuk, hogy olyan programokat indítsanak, amelyek megpróbálják "ezt a rettenetes társadalmi szétszakadást megfékezni" - mondta a DK politikusa.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

