"Szánalmas bolhacirkuszról" beszél Schiffer Őszöd kapcsán
2014. február 26. szerda 07:32

"A 2006-os válság nemcsak megrázta az országot, hanem nagymértékben befolyásolta a jelenkori politikai folyamatokat is" - jelentette ki az LMP társelnöke. Schiffer András szerint a kormánynak arról kellene számot adnia, hogy miért nőttek a társadalmi különbségek az elmúlt négy évben, "ehelyett idedobják ezt az őszödi gumicsontot" - fogalmazott.
"Az Orbán-kormány miért nem hozta nyilvánosságra korábban az ügyben készült jelentést?" - tette fel a kérdést a politikus a köztévé Az Este című műsorában. Schiffer András kifejtette: "ez egy szánalmas bolhacirkusz", amiben "nyakig benne van" a Fidesz és az MSZP is. "Jó lenne, ha mind a két oldal végre igazat beszélne" - tette hozzá.
Az LMP társelnöke szerint a Fidesznek nem kellene neveket kihúznia a jelentésből, az MSZP-nek pedig azzal kell elszámolnia, hogy valójában mi történt, illetve, hogy hogyan próbálták manipulálni a politikai folyamatokat és az embereket.
Schiffer András emlékeztetett: az LMP 2009. december 23-án felszólította Bajnai Gordon akkori miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra az őszödi beszéddel foglalkozó jelentést, aki ezt akkor nem tette meg. "Megúsztuk volna ezt a mostani cirkuszt" - fogalmazott a politikus.
Hangsúlyozta: egy választási kampánynak arról kellene szólnia, hogy ki mit akar csinálni ezzel az országgal. "A Fidesznek el kellene számolnia, hogy miért nőttek a társadalmi különbségek, az MSZP-nek pedig le kellene vonnia a személyi konzekvenciákat abból a 2006-os válságból, amit a 2006-os kampányhazugságokkal okoztak" - magyarázta.
A kommunizmus áldozatainak emléknapján Schiffer András arról is beszélt, hogy a kétharmados többség és négy év kormányzás sem volt elég ahhoz, hogy tisztán lássuk a múltat, "világos, hogy a Fidesz-KDNP falaz az ügynököknek".
Az LMP társelnöke kifejtette: pártját elsősorban nem az ügynökök nevei érdeklik, hanem arra kíváncsiak, hogy kik működtették az állambiztonsági hálózatokat, kik azok, akik széthordták az állami vagyont, és kik azok, akiknek a neve felbukkan a '89 utáni politikai elitben. "Mi erre vagyunk kíváncsiak, és úgy látszik, a Fidesz-KDNP ellenérdekelt ebben" - mondta Schiffer András Az Estében.
Forrás: M1
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...