Stohl András december 14-én áll bíróság elé
2010. november 23. kedd 17:03
Kende Katalin elmondta, hogy a Léhmann Zoltán bíró vezetésével zajló tárgyalássorozat első napján először a vádiratot ismertetik, majd meghallgatják a vádlottat, Stohl Andrást.
A Budakörnyéki Ügyészség vádiratát - amelyben súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolják a színész-műsorvezetőt - október 25-én vette át a Budakörnyéki Bíróság.
A nyomozást végző Dunakeszi Rendőrkapitányság vezetője, Kovács László szeptember 21-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a rendőrség befejezte a munkát, s az iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségre továbbították. A rendőrkapitány szavai szerint a kábítószerrel való visszaélés vonatkozásában - tekintettel az elterelés vállalására - a nyomozóhatóság felfüggesztette az eljárást.
Stohl András május 8-án hajnalban autójával Budapestről Fót felé haladva áttért a szemközti sávba, és nekiütközött két szabályosan közlekedő személygépkocsinak, majd a mentők kiérkezése után elhagyta a helyszínt. A balesetben egy ember súlyos, három pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Mint később kiderült, Stohl közepesen ittas állapotban vezette autóját, a vér- és vizeletmintából a szakértők tiltott pszichotróp anyagot is kimutattak.
A nyomozás során a rendőrségnek nem sikerült kiderítenie, hogy a színész kitől szerezte a kábítószert - mondta a dunakeszi rendőrkapitány. Szakértői vélemények szerint a karambol bekövetkeztekor Stohl kocsija megfelelő műszaki állapotban volt.
A színész fegyvertartási engedélyét bevonták, az engedélyben szereplő vadászfegyvereket és lőszereket a büntetőeljárás jogerős befejezéséig lefoglalták.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Csaknem végzett két testvér egy...

