Startol a balatoni elsősegélynyújtó szolgálat

2009. július 02. csütörtök 18:47

A Magyar Vöröskereszt csütörtöktől beindította az idei, augusztus 19-ig tartó, 26 balatoni strandot érintő elsősegély nyújtó szolgálatát - hangzott el csütörtökön a balatonszárszói strandon tartott sajtótájékoztatón.

Az idén harmadik alkalommal megszervezett szolgálat a jobb eszközellátottságnak köszönhetően a korábbinál szakmailag magasabb színvonalon láthatja el feladatát. Grubert Roland projektvezető elmondta, hogy 364 fiatal önkéntes tart ingyenes elsősegély-nyújtási ügyeletet a balatoni strandokon.

Az idei újdonság, hogy a szolgálatot adók rádión kapcsolatot tartanak a balatoni vízimentőkkel, továbbá tizenhárom strandra egy-egy félautomata defibrillátort telepítenek, amelyek használatára kiképezték az önkénteseket is.

Gruber Roland elmondta: a tavalyi üdülési szezonban több mint háromezer sérülést láttak el szakszerűen a Vöröskereszt balatoni önkéntesei, ami bizonyítja, hogy szükség van a helyenként hiánypótló, helyenként plusz szolgáltatást jelentő elsősegélynyújtó-pontokra a balatoni strandokon.

Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke örömét fejezte ki, hogy a válság ellenére sikerül folytatni idén is balatoni programot, ráadásul magasabb színvonalon.
A balatoni elsősegélynyújtó szolgálat idei működését a Balaton Fejlesztési Tanács mellett több vállalat is támogatja.

(mti)