Stabilizálódik az árvízi helyzet
2010. május 23. vasárnap 10:55

Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: Borsodban szombaton 2089 ember - ebből a katasztrófavédelem 43 szakembere, 213 tűzoltó, 162 rendőr, 148 katona, a büntetés-végrehajtás 23 embere mellett 1500 lakos, társadalmai szervezetek képviselői, önkéntesek - dolgoztak az árvízvédelmen.
Az ezredes közlése szerint Edelényben továbbra is súlyos a helyzet, azonban lényegesen kisebb erőkkel, 340 fővel folyik a védekezés. Elsősorban a töltések átázása miatt a védművek megtámasztásán, megerősítésén dolgoznak, de jelentős a szivattyúzási munka is.
Borsod megyében összesen 11 lezárt útszakasz és két elzárt település van. Tornabarakonyt és Tornaszentandrást azért nem lehet megközelíteni, mert nyúlgáttal körbeépítették, de a bentlakók ellátása, egészségügyi biztosítását megszervezték - mondta az OKF szóvivője. Ónodon a korábbi kritikus helyzet a hatékony védekezésnek köszönhetően stabilizálódott, de 100 főt készenlétben tartanak az esetlegesen felmerülő további védekezési munkákra.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Zagyva áradása miatt Jászberény, Jásztelek és Szászberek településeken tovább folyik az árvíz elleni védekezés, az esetleges kitelepítések végrehajtására a szükséges előkészületeket megtették.
Heves megye északi részein tovább folytatódnak a helyreállítási és fertőtlenítési munkálatok, az OKF központi raktárából 25 mázsa klórmészt szállítottak ki; 19 településen megkezdték a mentesítést, belvíz ellen 10 településen védekeztek.
Vámosgyörk, Adács, Heréd és Hatvan továbbra is veszélyeztetett település, 200 lakóházat fenyeget a víz. A Vámosgyörk-Adács közötti útszakasz továbbra is le van zárva.
Szentes György közölte: Győr, Baranya, Fejér és Tolna megyében is dolgoznak az ár-és belvízkárok elhárításában.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...