Spórolás: válságterv készül a veszprémi kórháznál
2008. december 07. vasárnap 09:28
Jövőre a terv szerint 120 millióval csökkentik a gyógyszerfelhasználást, több mint 20 millióval az élelmezési keretet, s mintegy 10 százalékkal az úgynevezett dologi kiadásokat - közölte, hozzátéve: csökkenteni kell az energiaköltségeket is, így a jövőben mérséklik a betegszobák és az irodák hőmérsékletét.
A főigazgató megjegyezte: mivel elmarad a dolgozók 13. havi bére is, a kollektív szerződés módosítása elengedhetetlen.Rácz Jenő hangsúlyozta, hogy a veszprémi kórház azon kevés egészségügyi intézmény közé tartozik, amelynek a gazdálkodása stabil, adóssága nincs. Hozzáfűzte azonban, hogy a jövő évi költségvetés főszámainak ismeretében olyan üzleti tervet kellett készíteniük, amellyel válságot lehet kezelni, illetőleg megelőzni.
A költségvetés nem lesz inflációkövető, ennek következtében csak a dologi kiadásokat 10 százalékkal kell csökkenteni a kórháznál, s csak ez csaknem 300 millió forintos tételt jelent - mondta a főigazgató, utalva arra, hogy az intézmény megtakarítási csomagját elfogadta legutóbbi ülésén a fenntartó Veszprém Megyei Közgyűlés is.
Rácz Jenő közölte: az intézkedéscsomag kétségkívül sérti a dolgozói érdekeket, ezért a megyegyűlés képviselői megszavaztak egy 110 millió forintos úgynevezett kompenzációs juttatást a kórház dolgozói részére, ez lényegében a 13. havi fizetés elmaradását "enyhíti" majd.
A főigazgató tájékoztatása szerint a 900 ágyas veszprémi kórházban 1600-an dolgoznak, az intézmény idei költségvetése 8 milliárd forintot tett ki.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Csodás égi jelenség lesz...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...