Sólyom mielőbbi egyeztetésre biztatja a pártfőnököket
2010. április 26. hétfő 18:00
Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke megerősítette: a köztársasági elnök a parlamentbe bejutott pártok vezetőinek címzett hétfői levelében javaslatot tett arra, hogy az alakuló ülést előkészítő egyeztetések még ezen a héten, lehetőség szerint pénteken kezdődjenek meg.
Az MTI úgy tudja, a pénteki egyeztetésen a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH) Tari Sándor hivatalvezető képviseli.
A KEH hétfőn közölte: Sólyom László köztársasági elnök május 14-re tervezi összehívni az Országgyűlés alakuló ülését, feltéve, hogy a parlamenti választásokkal kapcsolatos jogorvoslati eljárások lezajlanak addig. A hivatal tájékoztatása szerint Sólyom László hétfőn levélben fordult ez ügyben az Országgyűlésbe jutott pártok vezetőihez.
A közlemény szerint Sólyom László levelében kéri a pártok vezetőit, hogy az alakuló ülés előkészítő tárgyalásait már ezen a héten kezdjék meg.
A KEH azt is közölte: az államfő szerdára találkozóra hívta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét a kormányalakítással kapcsolatos kérdések megvitatására.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...

