Sólyom: "Maradjunk az európai úton"
2010. december 20. hétfő 13:54
"Ne térjünk le az európai útról" - hangsúlyozta az alkotmányjogász professzor, volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke hétfőn, az MTA Politikatudományi Intézetében rendezett tudományos konferencián.
Sólyom László számos ponton amiatt bírálta a parlamenti dokumentumot, mert az lehetőséget ad a rendszerváltás előtti és utáni reformkommunista alkotmányozási koncepciók újraélesztésére, például az Alkotmánybíróság hatáskörének, a törvényhozás feletti alkotmányos kontrollnak a szűkítése, a parlament túlsúlya, az alapjogvédelem és a sarkalatos törvények terén.
"Dicsérni jöttem az alkotmánykoncepciót, nem temetni. Valóban az európai alkotmányosság értékeinek megőrzését, az e melletti elkötelezettséget olvasom ki belőle. Éppen ennek az elkötelezettségnek a jegyében van azonban égető szükség arra, hogy felhívjam a figyelmet a kockázatos pontokra, az útelágazásokra" - fogalmazott előadásában Sólyom László.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

