Schiffer vitatja, hogy Simon jövedelme visszakövetelhető
2014. március 31. hétfő 14:39
Az LMP frakcióvezetője szerint jogállami keretek között nincs lehetőség arra, hogy az Országgyűlés visszakövetelje a Simon Gábor volt szocialista politikusnak a képviselősége alatt kifizetett juttatásokat. Schiffer András hétfőn Budapesten újságírók előtt az ügy tanulságának azt nevezte, hogy a politikai elittel szemben vagyonosodási vizsgálatot kellene folytatni.
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának LMP-s tagja a testület zárt ülése után elmondta, hogy tartózkodott az üggyel kapcsolatos bizottsági jelentés elfogadásakor, azzal főbb vonalakban egyetért, de két alapvető aggálya is van.
Kijelentette: a kampány sem jogosíthat fel senkit arra, hogy bűncselekmény elkövetésével vádolja meg ellenfelét bizonyítékok nélkül. A pénzek forrását illetően a bizottságnak semmiféle olyan adat nem jutott a tudomására, ami azt valószínűsítené, hogy az MSZP-nek köze van azokhoz a pénzekhez, amelyeket Simon Gábor "itt, ott, amott parkolgat" - fogalmazott.
Schiffer András kritizálta, hogy a szocialista képviselők és Mesterházy Attila pártelnök nem jelent meg a bizottsági üléseken, ugyanakkor úgy értékeli, hogy ez a magatartás semmilyen gyanút nem alapoz meg.
Elítélendő, hogy valaki "egy trükkel" megússza az összeférhetetlenséget kimondó országgyűlési határozatot, így a jövedelmet elteheti - mondta a frakcióvezető, aki ugyanakkor vitatta, hogy a jövedelmet jogállami keretek között vissza lehet követelni.
Schiffer András jogalkotói hibának tartja, hogy a képviselői jogállásról szóló törvényben kizárólag az összeférhetetlenség kimondása esetén van lehetőség a jövedelem visszakövetelésére. Ha ezt nem szabályozná a törvény, akkor lehetne mindenféle polgári jogi furfanggal előjönni - tette hozzá.
Az ellenzéki politikus szerint a törvényt módosítani kellene - nem visszamenőlegesen - , hogy ha valakiről kiderül, hogy a mandátumának ideje alatt összeférhetetlen volt, akkor is vissza lehessen követelni a juttatásokat.
Tanulság az - hangsúlyozta -, hogy az ilyen ügyek kezelésére nem elég a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás, a politikai elittel szemben meghatározott esetekben vagyonosodási vizsgálatot kell folytatni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Hűvös éj után napsütésre is...

