Sarkalatos törvénybe foglalták az államfő jogállását
2011. július 11. hétfő 21:32
Az Országgyűlés hétfőn kétharmados többséggel sarkalatos törvénybe foglalta a köztársasági elnök jogállását. Az új szabályozás értelmében az államfőnek - a parlamenti képviselőkhöz hasonlóan - évente vagyonnyilatkozatot kell benyújtania a Háznak.
A parlament 271 igen szavazattal, 75 nem ellenében fogadta el a kormány által benyújtott, az új alaptörvényhez illeszkedő előterjesztés minősített többséget igénylő részét, míg a fennmaradó rendelkezések 273 igen és 40 nem szavazatot kaptak, 37 tartózkodás mellett.
A jövő év január 1-jén életbe lépő sarkalatos törvény egyebek mellett rendelkezik az államfő tiszteletdíjának, személyi védelmének, valamint lemondásának és tartós akadályoztatásának, illetve hivatalának részletszabályairól. Az új sarkalatos előírja továbbá, hogy a köztársasági elnöknek a megbízatása keletkezését követő harminc napon belül, majd azt követően minden évben január 31-ig, valamint a megbízatásának megszűnését követő harminc napon belül az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatával azonos tartalmú vagyonnyilatkozatot kell tennie. Az államfő vagyonnyilatkozatához köteles csatolni családtagjainak, azonos tartalmú nyilatkozatát is.
A jogszabály rögzíti: a köztársasági elnök havi tiszteletdíja a köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese. Az államfő emellett elnöki rezidencia használatára jogosult, amelyet köteles igénybe venni. A köztársasági elnök - személyi, illetve hivatali célra - két személygépkocsi használatára jogosult.
Az államfő hivatalos külföldi kiküldetése idején kíséretre, az állami vezetők tekintetében irányadó napidíjra és költségtérítésre, valamint - szükség esetén - különjáratú légi utazásra jogosult.
A törvény a volt államfők jogállását és juttatásait is szabályozza, ez alapján a volt köztársasági elnököt két fős titkárság és havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű összeg illeti meg. Az egykori államfőket kérelmükre megfelelő lakást kaphatnak, amelyet haláluk után özvegyük is fenntarthat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ismét számba veszik az erdei...

