Sárgacsekk-per: visszajár a pénz a Telekom ügyfeleinek
2014. május 08. csütörtök 17:10

Jogerősen pert nyert a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a Magyar Telekom ellen indított sárgacsekk-perben, visszajár tehát a fogyasztóknak a jogtalanul kiszámlázott díjtétel - közölte a FEOSZ csütörtökön.
Az MTI-hez eljuttatott közleményében a szervezet ismerteti, hogy a Fővárosi Ítélőtábla május 8-i ítéletében, helyben hagyva a Fővárosi Törvényszék korábbi első fokú döntését, megállapította, hogy a Magyar Telekom 2012. május 1. és 2012. november 17. között tisztességtelenül számlázta ki a fogyasztóknak a 142 forintos tranzakciós díjat a postai úton és személyesen befizetett számlák után, ezért a vonatkozó szerződési feltételei tisztességtelenek és érvénytelenek.
A FEOSZ álláspontja szerint a szolgáltatónak ez a gyakorlata teljes mértékben ellentétes volt a fogyasztók érdekeivel és rendkívül sok ügyfelet érintett, mivel Magyarországon még mindig a postai csekkes befizetési mód a legelterjedtebb. A fogyasztóvédő szervezet érthetetlennek tartotta továbbá, hogy személyes díjfizetés esetén miért számított fel tranzakciós díjat a vállalat, amely számára ekkor nem keletkezett semmilyen adminisztrációs, illetve postaköltség.
A nyugta, csekk kiállítása a nyújtott szolgáltatásnak egyértelműen része, nem lehet azért cserébe további, külön költséget felszámítani, a Magyar Telekom pedig semmilyen valós szolgáltatást nem nyújtott a 142 forintos tranzakciós díjfizetési kötelezettséggel szemben - szögezte le közleményében a FEOSZ.
A Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága az MTI megkeresésére csütörtökön hangsúlyozta: a Telekom fenntartja az álláspontját, hogy jogszerűen járt el, várja az írásbeli ítéletet, amelynek elemzését követően várhatóan a Kúriához fordul.
Válaszukban rámutattak, hogy a Telekom a készpénz átutalási megbízás (sárga csekk) használatával kapcsolatos változásokkal is ösztönözni kívánta ügyfeleit a korszerű, hatékony fizetési módok, így az online és távszámlás befizetés használatára. A szolgáltató jelentős előrelépést ért el a készpénzkímélő fizetési módok elterjesztésében: az ügyfelek felismerték ennek előnyeit, és a távszámlára áttérő előfizetők száma dinamikus növekedésnek indult - tették hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Nézze meg, milyen időjárásra...