Rubovszky szerint Mesterházy hazudik Simon-ügyben
2014. március 17. hétfő 17:09

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elnökének megítélése szerint Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője hazugságkampányt folytat a Simon-üggyel kapcsolatos bizottsági vizsgálattal összefüggésben. Rubovszky György ezt a szocialista politikusnak írt újabb levelében írta, amelyben megerősíti: várják Mesterházy Attilát a bizottság március 24-i ülésére.
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott levelében a KDNP-s bizottsági elnök (képünkön balra) rögzítette, a szocialista politikus "minden levelét, amit a mentelmi bizottságnak küldött, egy hazug állítással kezdte, és ennek következtében a hazugságra építhette mellébeszélő okfejtését".
A kormánypárti politikus hazugságnak tartja, hogy Mesterházy Attila korábbi válaszlevelében azt írta, a bizottság Simon Gábor volt szocialista képviselő vagyonának eredetéről akarja meghallgatni. Ezzel szemben a mentelmi bizottság Mesterházy Attila korábbi nyilatkozatának megalapozottságát akarja tisztázni, miszerint az eltitkolt vagyon korábbi "forrásfelhalmozás" - rögzítette.
Rubovszky György a múlt csütörtökön levélben hívta meg Mesterházy Attilát, hogy részletesen tárja fel azokat az okokat, amelyek alapján azt nyilatkozta, hogy az ausztriai számlán tartott, eltitkolt pénz Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes előéletéből származó forrásfelhalmozás. Mesterházy Attila a meghívást nem fogadta el mondván: a bizottsági vizsgálatot a választási kampány részének tartja. Idézte Simon Gábor korábbi közlését, amely szerint a kérdéses összeg eredetének semmilyen közéleti, politikai aspektusa nincs. Az ellenzéki politikus leszögezte: ennél több információval nem rendelkezik.
MTI – Fotó: Bruzák Noémi/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...