Reggeli lapszemle: Zárolták Gál György vagyonát

2011. február 03. csütörtök 07:46

A csalással és vesztegetéssel vádolt Gál György ex-SZDSZ-es képviselő hat életbiztosítását és két horvátországi nyaralóját zárolta a bíróság, 100 millió forint értékben. A különböző tárcák elhelyezésére éves szinten összesen 467,7 millió forintot fordít az állami költségvetés; a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ennek a kiadásnak a fokozatos csökkentését tervezi. A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap híreiből.

Magyar Nemzet: A bíróság zárolta a Hunvald-ügyben bűnszervezetben elkövetett csalással és vesztegetéssel vádolt Gál György egykori erzsébetvárosi SZDSZ-es politikus eddig még nem lefoglalt életbiztosításait és két horvátországi ingatlanát - értesült pontosan meg nem nevezett forrásból a csütörtöki Magyar Nemzet.

A Fővárosi Bíróság két biztosítótársaságnál, összesen hat életbiztosítást, valamint két Vis szigeti ingatlant zárolt. A lap úgy tudja, az életbiztosítások összértéke eléri a 60 millió forintot, az adriai-tengeri szigeten fellelhető vagyon pedig legalább 40 millió forintra tehető.

A lap bírósági iratokra hivatkozva azt is közölte: a zár alá vételt a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezte még december 11-én, miután a biztosító társaságoknak a pénzmosás elleni törvény előírásai szerint tett bejelentéseiből értesült arról, hogy Gál hozzátartozói egy összegben akarják felvenni a csak később lejáró biztosításaikra eddig befizetett pénzt.


Magyar Hírlap: A különböző tárcák elhelyezésére éves szinten összesen 467,7 millió forintot fordít az állami költségvetés; a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ennek a kiadásnak a fokozatos csökkentését tervezi a következő esztendőkben, a minisztériumokban dolgozók racionálisabb elhelyezésével - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap.

A napilap annak kapcsán kereste meg Zicherman Zsoltot, az MNV Zrt. szóvivőjét, hogy elterjedt: eladják vagy bérbe adják az egykori környezetvédelmi tárca Fő utcai épületét.

"A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2011. évi értékesítési tervében nincs olyan ingatlan, amely volt vagy jelenlegi minisztériumi vagy államigazgatási épület lenne. Ennek megfelelően nem tervezzük az egykori Környezetvédelmi Minisztérium Fő utcai épületének eladását sem, az ingatlan a jövőben is minisztériumi elhelyezési célt szolgál" - válaszolta a szóvivő a lap kérdésére.

(mti)