Reggeli lapszemle: Oszkó szerint jó irányba haladunk
2011. május 19. csütörtök 07:23
A jelenlegi kormány gazdaságpolitikája jó irányba alakul, ugyanis végre elkezdett a politika foglalkozni a húsz éve halogatott kérdésekkel - erről Oszkó Péter, a Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere, az OTP-csoporthoz tartozó PortfoLion kockázatkezelő cég elnök-vezérigazgatója beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A Népszabadság arról írt, hogy a kabinet több mint tizenötmillió forintot költött tavaly a kormányzati vezetők nyilvános szereplésének videofelvételen történő rögzítésére, archiválására; a felvételeket a január elsejével létrehozott Kormányzati Dokumentációs Központ tárolja.
Magyar Nemzet: A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Oszkó Péter arról is szólt: szerencsétlen dolognak tartja azt, hogy az államadósságot vizsgáló albizottság meghallgatásain egyetlen szocialista politikus sem vállalta a felelősséget az utóbbi nyolc év rossz döntéseiért.
Arra a kérdésre, hogy mennyiben az elődje, Veres János felelőssége az, hogy a krízis legyengült állapotban találta az országot, azt mondta: "nem szeretnék egyetlen személyre mutogatni, mert például a nagymértékű adósság több cikluson keresztül halmozódott fel. Tény azonban, hogy a 2006-os költségvetési kiigazítás szerkezete rosszul lett összeállítva."
Hozzátette: "bizonyos politikai tabukhoz nem mertek hozzányúlni, nagy arányban szerepeltek adóemelő intézkedések a csomagban. Mindez lerontotta az ország növekedési, jövedelemtermelő és versenyképességét, miközben az adósságállománynak csak a bővülési ütemén sikerült lassítani."
Népszabadság: A lap azután kért tájékoztatást a dokumentációs központról, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nyilvánosságra hozott közérdekű adataiból - mint írták - azt lehet kiolvasni, hogy a kormányváltás után több vállalkozói és megbízási szerződést kötöttek a „tervezett Kormányzati Dokumentációs Központ számára".
A Népszabadság szerint a szerződések áttekintéséből csupán annyi derült ki, hogy három cég kapott megbízást arra, hogy a központ számára dokumentáció jellegű videofelvételeket készítsen a kormányzati vezetők nyilvános szereplésein, és ezeket dolgozzák fel és saját eszközökkel archiválják.
A legnagyobb összegű megbízást - több mint 7,4 millió forint értékben - a BORG-S 2007 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. kapta a tavaly szeptember elseje és december 15-e közötti időszakra. Ugyanerre a feladatra Pa-Art Kulturális Szolgáltató Bt.-vel és a Grey hound Multimédia Kft.-vel pedig csaknem négymillió forintos szerződést kötöttek - számolt be a Népszabadság.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

