Reggeli lapszemle: késnek az oroszok
2010. szeptember 28. kedd 07:55
Népszabadság: Az önkormányzati választások utánra halasztották Viktor Zubkov orosz első miniszterelnök-helyettes budapesti látogatását; a megbeszélésen a két ország közötti, elsősorban energetikai jellegű vitákban nem várható előrelépés, legalábbis a magyar fél nem készül semmilyen megállapodás aláírására - írta a Népszabadság.
A lap információi szerint a látogatásnak keretet adó Magyar-Orosz Kormányközi Gazdasági Együttműködési Bizottság következő, budapesti ülését eredetileg e hét szerdára tervezték, ám Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos a választási kampány miatt igen elfoglalt, és orosz részről sem ragaszkodnak a szeptemberi időponthoz.
Fellegi Tamás először augusztus végén járt hivatalosan Moszkvában, előkészítendő a vegyes bizottság következő ülését, ám a vitás kérdéseket - mint például a Malév ügye, illetve az orosz Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő Mol-pakett esetleges megvásárlása - nem tudta sikerre vinni - írta a Népszabadság. Napirenden szerepelhet még a 2015 utáni gázbehozatal kérdése, a paksi atomerőmű bővítése, valamint a Déli Áramlat magyarországi szakaszának ügye.
A Népszabadság kérdésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem erősítette meg sem a találkozó eredetileg tervbe vett szeptember 29-i eredeti időpontját, sem a lehetséges témákat, s csak annyit közölt, hogy a megbeszélésre előreláthatólag októberben kerül sor. A tárca azt is közölte, hogy az októberi vezetői szintű találkozón a felek nem készülnek dokumentum aláírására.
Magyar Hírlap: A lap szerint kedden kihallgatják a Központi Nyomozó Főügyészségen az SZDSZ-ből kilépett Lakos Imrét, a XI. kerület alpolgármesterét, akit várhatóan meggyanúsítanak a Kopaszi-gát körüli visszaélések miatt.
A lap úgy tudja, szerdán Molnár Gyulát, a kerület szocialista polgármesterét is meghallgatja az ügyészség.
A vádhatóság még 2007-ben, Schneller Domokos fideszes képviselő feljelentése alapján indított nyomozást az ügyben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt, miután a Kopaszi-gát melletti, félmilliárd forintot érő telket egy offshore cég 200 millió forintért szerezte meg - emlékeztet a Magyar Hírlap.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...

