Reggeli lapszemle: kérdőjeles terrorelhárítás
2010. november 02. kedd 07:41
Népszava: A mai napig sincs munkaköri leírása azoknak a rendvédelmi dolgozóknak, akiket a szeptemberben működésbe lépett Terrorelhárító Központba (TK) rendeltek munkavégzésre - olvasható a Népszava keddi számában.
A TK látja el Schmitt Pál államfő és Orbán Viktor miniszterelnök személyi védelmét, míg a többi hasonló védelmi feladat a biztosítást korábban teljes körben végző Köztársasági Őrezrednél maradt.
A Népszava úgy tudja, hogy a TK állományába a rendőrség minden szervének kötelessége volt átengedni bármely beosztottat, illetve technikai eszközt, sőt ingatlant, melyet a miniszterelnökség hatáskörébe tartozó, lényegében az ORFK-tól független, önállósult rendőri központ parancsnoka igényelt. Ez több működési és hatásköri zavarhoz vezetett a testületen belül.
A Független Rendőr-szakszervezet ez ügyben megkereste a tízmilliárdos költségvetéssel alapított TK főigazgatóját, Hajdú János tábornokot, Orbán Viktor korábbi biztonsági főnökét. Az érdekvédelmi szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy a berendelteknek már a szolgálatteljesítés megkezdésekor meg kellett volna kapniuk munkakörük dokumentumait. Hajdú válasza szerint a leírásokat a szervezeti és működési szabályzat, illetve ügyrend jóváhagyását követően, várhatóan november végén, december elején kaphatják meg.
Magyar Hírlap: Még a választások előtt kiszervezték Magyarország legnagyobb nyugdíjasotthona, a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona üzemeltetését és karbantartását, amit a közbeszerzési eljáráson a Partner Group Kft. nyert el - írja a Magyar Hírlap a keddi számában.
Két év alatt összesen bruttó 430 millió forint értékű szerződést kötött a Főváros a Partner Group Kft.-vel. Az első a mosatásra, a második a karbantartásra szól.
A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a karbantartók közül öten nem vállalták a munkát a Partner Group Kft.-nél.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...