Reggeli lapszemle: 200 beadvány nyugdíjügyben
2011. január 26. szerda 07:40
Magyar Nemzet: Az illegális drogok közül a fiatalok körében és az idősebb korosztályokban egyaránt a cannabis a legelterjedtebb - írta a Nemzeti Drog Fókuszpont vizsgálata alapján a szerdai Magyar Nemzet.
A cikk szerint a magyar középiskolások körében a cannabis a legelterjedtebb illegális drog, a tiltott szereket kipróbálók aránya pedig a gimnáziumokban a legmagasabb.
A középiskolás korúak problémásnak nevezett fogyasztói csoportjában túlsúlyban vannak a fiúk, akik jellemzően Budapesten vagy más nagyvárosban élnek - olvasható a lapban. A vizsgálat megállapította, hogy a szülők anyagi helyzete nem befolyásolja a tiltott szerek kipróbálását, de kisebb valószínűséggel válnak rendszer szerhasználókká azok a fiatalok, akiket az édesszülők együtt nevelnek és elégedettek a szüleikhez fűződő kapcsolatukkal.
A Magyar Nemzet beszámolt arról is: 2009-ben a marihuána-lefoglalások száma több mint a kétszeresére nőtt Magyarországon.
Népszabadság: Eddig több mint kétszáz beadvány érkezett az Alkotmánybírósághoz (Ab) nyugdíjügyben - olvasható a szerdai Népszabadság.
A napilap azt írta: a jövő heti teljes ülés első napja még januárra esik ugyan, de alkotmánybírósági forrásaik szerint akkorra még bizonyosan nem készül el a határozattervezet a nyugdíjcsomagra vonatkozó beadványokkal kapcsolatban. A Népszabadság azt valószínűsíti, hogy több ülésre is szükség lesz, mire eljutnak a határozathozatalig, vagyis inkább március-április tájékára várható a döntés.
A cikk kitért arra is: az alkotmánybíráknak előbb azt kell alaposan megvizsgálniuk, hogy milyen alkotmányossági keretek között kezelhetik egyáltalán a költségvetést, államháztartást érintő kereseteket.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...

