Ráküldi a NAV-ot az RTL Klubra a nemzetgazdasági miniszter
2014. június 25. szerda 14:43

Adóhatósági eljárás indul a Magyar RTL egyik tranzakciója miatt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter utasítására, mert - közölte a tárcavezető - felmerül a gyanúja, hogy a társaság pusztán az adókedvezmény igénybevételének szándéka miatt hajtotta végre az ügyletet.
Varga Mihály ezt a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón jelentette be, ahol indoklásul kifejtette: a Magyar RTL az elmúlt években egy olyan tranzakciót hajtott végre, amellyel összefüggésben - egy jelentős veszteségelhatárolással - mentesülnének a társasági adó és a reklámadó befizetése alól is.
A Fidesz-frakció kérésére a miniszter megvizsgáltatta az ügyet, majd jelentést tett róla a kormány szerdai ülésén. Eszerint fennáll a gyanúja, hogy az említett ügyletnél egy fiktív tranzakcióról volt szó, amely mögött nem tényleges gazdasági tevékenység, hanem pusztán az adókönnyítés, az adókedvezmény igénybevételének szándéka állt - közölte Varga Mihály, aki ezért arra utasítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy haladéktalanul kezdjen felülvizsgálati eljárást az ügyben.
MTI – Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...

