Pintér támadhatatlan rendészeti szerveket akar
2010. szeptember 27. hétfő 12:28
"Régi fegyveréhez nyúlt az MSZP a különféle riportok, beszédek félremagyarázásával. Szerencsére ezeket a módszereket ismerjük, ezért is komolytalanok ezek a próbálkozások" - írta a tárca sajtóosztálya, amely gyenge és nevetséges kísérletnek nevezi, hogy "az MSZP vezetőinek hazugságaiból, szavahihetőségüknek hiányából eredő óvatos gazdasági gondolkodást az esetleges következmények tekintetében a kormányon belüli ellentétekre próbálják kivetíteni".
A megbeszélés során a lehetséges gazdasági következmények tekintetében a belügyminiszter által közölt helyzetértékelés gondolatmenete úgy kezdődött, "ha még ennyi adósságállomány kiderül, ami idáig nem volt a költségvetésben (...)", és ennek esetleges negatív következményeit vázolta fel az MSZP szóvivője által idézettek szerint - közölte a BM. Az MSZP szóvivőjének reagálásából úgy tűnik, hogy sajnálatos módon még várhatók ilyen, a költségvetés elől elrejtett gazdasági csontvázak - tette hozzá. A belügyminiszter célkitűzései az ilyen irányú támadások ellenére sem változnak - hangsúlyozták.
"A rendészeti szerveknek támadhatatlannak kell lenniük. Támadhatatlannak az erkölcsi állapotukban, az anyagi helyzetük miatt. A belügyminiszter a SZÉF ülésén elhangzott beszédében azt is kifejtette, hogy a kormány ezt el is fogja érni" - áll a közleményben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...

