Pert indít az LMP a paksi bővítés ütemtervei miatt
2014. április 16. szerda 10:46
Az LMP pert indít az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. ellen, hogy megkaphassa az atomerőmű bővítésének ütemterveit - jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a párt társelnöke.
Szél Bernadett emlékeztetett arra, hogy amikor március elején találkozott a nemzeti fejlesztési miniszterrel, Németh Lászlóné arról beszélt, hogy a projektcég Moszkvában aláírta a bővítés ütemterveit, de ezt másnap a kormány cáfolta. A politikus elmondta, hogy ezután közérdekű adatkéréssel fordult az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-hez. A cég viszont megtagadta a dokumentumok kiadását, mert állításuk szerint azok a döntés előkészítését szolgálják.
Az LMP társelnöke ebből azt a következtetést vonta le, hogy az ütemterveknek létezniük kell és azokat már alá is írták. Érvelése szerint különben a cég azt válaszolta volna, hogy nincsenek ilyen dokumentumok.
Arra is kitért, korábban hozzájutott más előkészítő anyagokhoz, és ezek között szerepel egy 2012-ben készített tanulmány, amelyik kimondja, hogy ha az ország belefog a bővítésbe, akkor nőni fog az áramár. A tanulmány azt is igazolja, hogy az áremelkedés egyik összetevőjét közvetlenül a fogyasztók fogják fizetni - jelentette ki.
Hozzátette, az átadott anyagok között találtak egy olyan tanulmányt is, amelyik megállapítja, hogy 2020-tól kisebb gázerőművekkel ki lehetne váltani a jelenlegi blokkokat és a bővítésre sem lenne szükség.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...

