Pénzt kért egy főnővér egy idős asszony ellátásáért
2023. november 25. szombat 09:08

Egy idős asszony ellátásáért kért pénzt a szakdolgozó, további egymillió forintért pedig idősotthoni elhelyezést ígért egy olyan budapesti intézményben, ahol rokona volt az igazgató.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán a napokban fejezték be az egyik fővárosi kórház főnővére és két orvosa elleni nyomozást.
Az eljárás adatai szerint a nő 2020 augusztusában egy idős asszony ápolásáért cserébe - annak ellenére, hogy az társadalombiztosítás ellátásaira jogosult volt - a lányától 170 ezer forintot kért, és meg is kapta. Az akkor 46 éves főnővér állítása szerint az egyhavi díjat a kórházi ápolásért cserébe két, az osztályon dolgozó főorvossal, egy gyógytornásszal és tíz ápolóval kívánta elosztani.
Az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya rendelt el nyomozást vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt.
Kiderült, hogy a főnővér azt is felajánlotta a beteg lányának, hogy egymillió forintért elhelyezteti a nénit egy idősek otthonában, ahol az édesanyja az igazgató.
A nyomozók a lakásán kutatást hajtottak végre, majd vesztegetés elfogadása bűntett és befolyással üzérkedés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A kórház két főorvosnőjét vesztegetés elfogadása bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ők nem tettek vallomást.
A nyomozók az eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségre.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...
- Hétfőn a magyar írásbelikkel...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...