Pedagógusok is üdülhetnek az Erzsébet-program keretében
2015. július 12. vasárnap 07:58

Több mint négyezer jelentkezést regisztráltak az Erzsébet-program idei új kezdeményezésére, amelynek keretében pedagógusoknak is lehetőségük nyílik családjukkal az üdülésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Ikotity István, LMP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére.
A képviselő a köznevelési intézményekben foglalkoztatottak és családjuk Erzsébet-táboroztatása iránt érdeklődött.
Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: az Erzsébet-programban idén új elemként jelent meg a Köznevelési intézményben foglalkoztatottak számára szóló üdülési pályázat. Mint rámutatott: ezzel a kezdeményezéssel is meg kívánják becsülni a pedagógusokat, és ez a lehetőség nagy segítség az érintett családok számára. A pályázatot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány azon magánszemélyek számára írta ki, akik köznevelési intézményekben dolgoznak, továbbá köznevelési intézmény működtetésében közreműködő gazdasági, ügyviteli, műszaki, kisegítő és más alkalmazottak, valamint akiknek a családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2015. január 1-jén érvényes minimálbér összegét.
Az egyhónapos pályázati idő alatt több mint négyezer kérelem érkezett az alapítványhoz - ismertette Rétvári Bence. Közlése szerint az elnyert támogatás esetén a pályázó és a közös háztartásban élő házastársa vagy élettársa, valamint a pályázat benyújtásakor a 14. életévét már betöltött gyermeke 5 000 forint/fő, a pályázat benyújtásakor 3-14 életév közötti gyermeke 2 500 Ft/fő befizetésével vehetnek részt az üdülésen, amely a 3 év alatti gyermekeknek ingyenes.
A lehetőség legkésőbb 2016. augusztus 31-ig megkezdett üdülésre vehető igénybe a postai úton kiküldendő Erzsébet Kártya segítségével.
Rétvári Bence értékelése szerint a pályázat egyértelműen sikeres kezdeményezés, iránta jelentős volt az érdeklődés. A sikeresen pályázó családok országosan több mint 40 szálláshely közül választhatják ki pihenésük helyszínét. A szálláshelyek családi programokat, sporteszközöket biztosítanak, a vendégek kirándulásokon vehetnek részt - jelezte a parlamenti államtitkár.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Hétfőn landol Pécs-Pogányban az első...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...

