Pecina a szociknál is házalt a Népszabival
2016. október 16. vasárnap 14:28

Az újság az elmúlt tíz évben csak veszteséget termelt, példányszáma drasztikusan csökkent, mert az emberek már nem érdeklődtek iránta - mondta a lapot is kiadó Mediworks tulajdonosának ( Vienna Capital Partners) a vezetője a Profil című osztrák gazdasági hetilap online kiadásában szombaton megjelent interjúban.
A Mediaworks egy hete jelentette be, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.
Az osztrák üzletember szerint a történteknek csak gazdasági okai vannak. Tájékoztatása szerint a közelmúltban a lap működési vesztesége nagyságrendileg egymillió euró volt évente. A lapot kiadó Mediaworks összforgalmának tíz százaléka a Népszabadságból származik, azonban a laphoz köthető kiadások a cég teljes nyereségét negyven százalékkal csökkentik - áll az interjúban.
A cikk szerint Pecina 2015-ben a lapot a szocialista pártnak akarta eladni. Mint fogalmazott, mindent elmond, hogy a Magyar Szocialista Pártnak nem volt "bátorsága", hogy átvegye az újságot. "A most hangoskodók közül senki sem akarja a lapot" - mondta. Az üzletember a Profilnak arról is beszélt, hogy kölcsönösen tisztelik egymást Orbán Viktor miniszterelnökkel, függőségi viszony azonban nincsen közöttük.
MTI - Fotó: MTI/Mohai Balázs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...

