OVI: sehol nincs sorban állás
2010. április 25. vasárnap 16:22
Közölte, a helyi választási irodák vezetőivel folyamatosan kapcsolatban vannak.
Úgy lájuk, sehol nem alakult ki sorban állás azokban a szavazókörökben, ahol több száz igazolással szavazót várnak - jelentette ki.
Hozzátette: a szavazás gördülékenyen folyik mind a 3.150 szavazókörben, ahol a második fordulóban szavaznak.
Virág Rudolf kiemelte, hogy voltak olyan igazolással szavazásra kijelölt szavazókörök, ahol már a 15 órás adatok szerint is meghaladta a részvétel az 50 százalékot. Például a budapesti XIII. kerületben igazolással szavazásra kijelölt szavazókörben a 15 órai adatok szerint a részvétel 62,35 százalék volt, a III. kerületben pedig 55,17 százalék.
(A www.valasztas.hu-n "szavazóköri mélységig" lehet megtekinteni a részvételi adatokat. Az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörökben - mivel sok igazolással szavazó nem vetette magát névjegyzékbe a voksolás előtt, így őket vasárnap kell felvenni a névjegyzékbe - ahogyan veszik fel az igazolással szavazókat a névjegyzékbe, úgy nő a választópolgárok száma.)
Az irodavezető tájékoztatása szerint szervezési problémát okozott, hogy két-három szavazókörben a szavazatszámláló bizottság néhány delegált tagja nem jelent meg, de a jegyzők mindenhol megoldották a problémát, és póttagokat hívtak be.
A szavazatszámláló bizottságok határozat-képessége folyamatosan biztosított, nincs akadálya a mozgóurnás szavazásnak sem - szögezte le.
Szólt arról is, hogy érdemi rendbontás nem történt, "egy-két plakátügytől" eltekintve a szavazás lebonyolítását akadályozó körülményről nem érkezett jelentés.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...

