Ősztől nő a felvehető diákhitel
2008. június 23. hétfő 16:12
Ezentúl a költségtérítéses diákok maximum havi 50 ezer, az államilag finanszírozott képzésben tanulók maximum havi 40 ezer forintot igényelhetnek. Emellett továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket.
A Diákhitel Központ a jogszabályi előírásoknak megfelelően megállapította a diákhitel kamatának 2008. december 31-ig érvényes mértékét, amely változatlanul évi 9,5 százalék - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Szeptembertől újdonság is várja a költségtérítéses hallgatókat azokban a felsőoktatási intézményekben, amelyek megállapodtak erről a Diákhitel Központtal. Az itt tanuló diákok a költségtérítésük közvetlen befizetése nélkül, azonnal be tudnak majd iratkozni, ha "engedményezik", hogy diákhitelüket közvetlenül tanintézményük számlájára utalja át a központ.
Őri András emlékeztetett arra, hogy diákhitelt mindig csak az adott szemeszterre beiratkozott hallgató kaphat. Korábban a felsőfokú intézmények többsége csak akkor fogadta el a költségtérítéses hallgatók beiratkozását, ha előzetesen befizették a számukra előírt összeget.
Ilyen feltételekkel megoldhatatlan volt a költségtérítés közvetlen finanszírozása a diákhitelből, és sokaknak e miatt áthidaló, egyéb hitelt kellett felvenniük.
Ez a probléma oldódik most meg egy kormányrendelet-módosításnak köszönhetően. Ezentúl a költségtérítéses, diákhitellel rendelkező hallgatók az igényelt hitelösszeg egy írásbeli megállapodásban rögzített részét (vagy akár egészét) közvetlenül felsőoktatási intézményük számlájára utaltathatják.
Az átutalt összeget az intézmény kizárólag a költségtérítés kiegyenlítésére fordíthatja. Ebben az esetben az intézmény lehetővé teszi a hallgató számára a beiratkozást, anélkül, hogy a félév kezdetekor befizette volna a költségtérítést.
Ezt az új eljárás hivatalosan az engedményezés, amelyről a diákoknak félévenként újra kell rendelkezni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Igen hűvös éj után borongós nap vár...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...