Orbán Viktor levélben hívja konzultálni a külhoni magyarokat
2013. február 09. szombat 15:08

Levelet küldött a határon túl élő magyar állampolgároknak Orbán Viktor kormányfő, mert a kabinet őket is be akarja vonni a nemzeti konzultáció rendszerébe - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-vel. A Miniszterelnökség összesen 160 ezer levelet postázott, a küldemények előállítása és kézbesítése pedig mintegy 45 millió forintba került.
A levélben - amelyet a Facebookon többen is megosztottak - Orbán Viktor Magyarország új állampolgárait köszönti. "Nagy elégtétel a magyarság számára, hogy az állampolgárság kiterjesztésével immár az anyaország polgárai lehetünk, bárhol is élünk a világban" - írta, hozzátéve, hogy mindez nemcsak elégtétel, hanem lehetőség is egyben. "Megszervezhetjük magunkat, újra együtt kormányozhatjuk Magyarországot, és mindannyian beleszólhatunk a nemzet jövőjébe" - fogalmazott.
Ehhez azonban - folytatta a kormányfő - "tudnunk kell egymásról", és rendelkezni kell minden fontos, aktuális információval Magyarországról, ezért a kabinet úgy döntött: a jövőben rendszeresen tájékoztató levelet küld a határon túli magyar állampolgároknak, hogy bekapcsolódhassanak Magyarország sorsának alakításába.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI érdeklődésére szombaton közölte: 160 ezer levelet küldtek ki, a küldemények előállításának és kézbesítésének költsége pedig 45,8 millió forint volt.
Hozzátette, a Miniszterelnökség a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény alapján járt el, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek megfelelően - mint adatkezelő - megbízási szerződéseket kötött az adatfeldolgozásról a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával (KEK KH), valamint a Magyar Posta Zrt.-vel.
A sajtófőnök megerősítette, hogy a kormány a jövőben is küld leveleket a határon túli magyaroknak, mert ők is részei a nemzeti együttműködés rendszerének.
Képünkön: Orbán Viktor újságírói kérdésekre válaszol.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...

