Orbán Viktor a Fox News-nak: Magyarországra bevándorolni nem emberi jog

2021. augusztus 06. péntek 08:59

Orbán Viktor a Fox News-nak: Magyarországra bevándorolni nem emberi jog

A 2015-ös migránsválság idején az egyetlen észszerű döntést választotta Magyarország, amikor Nyugat-Európa országaival ellentétben, nemet mondott a bevándorlásra - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Fox News amerikai konzervatív televízióban helyi idő szerint csütörtökön este adásba került interjújában. 

 

 

A csatorna Budapesten tartózkodó műsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak adott nyilatkozatában a magyar kormányfő úgy fogalmazott: "ha valaki a magyar állam engedélye nélkül átlépi az ország határát, akkor meg kell védeni magunkat, és megálljt kell parancsolni. Ez veszélyes, és a saját népünket meg kell védenünk minden veszélytől."

Orbán Viktor hozzátette: Magyarországnak minden joga megvan, hogy így döntsön, ugyanis "ez a mi országunk, a mi népünk, a mi történelmünk, a mi nyelvünk." Nincs olyan alapvető emberi jog, amely azt biztosítaná, hogy bárki beléphet az országba - tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor beszélt arról, hogy a migránsválság idején több európai ország is úgy döntött: új fejezetet nyit a saját történelmében, amit új társadalomnak nevez. Ez az új társadalom "posztkeresztény és posztnemzeti", amelyben különböző közösségek keverednek, és nem lehet tudni, hogy mi lesz ennek a következménye - tette hozzá a kormányfő.

"Szerintem egy rendkívül veszélyes dologról van szó, és minden nemzetnek megvan a joga, hogy e veszélyt vállalja vagy elutasítsa. Mi, magyarok, úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatjuk meg a társadalmunk összekeveredését" - fogalmazott.

A miniszterelnök hozzátette: e döntés miatt támadják Magyarországot, és ez az oka annak is, hogy rossz a személyes megítélése. "Fekete bárányként kezelnek az Európai Unióban"- jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy Németország szempontjából mi lett a következménye a migránsok beengedésének, Orbán Viktor úgy válaszolt: "a diplomácia megköveteli, hogy az ember mérsékelt maradjon, de ez az ő döntésük volt. Vállalták a kockázatot és megkapták, amit érdemeltek."

A miniszterelnök kiemelte: ragaszkodik ahhoz, hogy a magyarok maguk dönthessenek a migráció ügyében.

Orbán Viktor szerint a liberálisoknak a közép-európai államok sikereivel van problémájuk. "Egy gazdaságilag, politikailag, kulturálisan és még demográfiai szempontból is sikeres társadalmat építünk" - fogalmazott. Hozzátette: a közép-európai államok teljesen más módon érték el a sikereiket, mint azt a nyugati országok elvárták tőlük.

"A nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy létezik egy nemzeti-konzervatív alternatíva, amely sikeresebb a mindennapi élet terén, mint a liberális nézetvilág. Ez az oka annak, hogy kritizálnak bennünket" - mondta a kormányfő.

Azzal kapcsolatban, hogy Joe Biden amerikai elnök korábban az ABC News amerikai tévécsatornának adott egyik interjújában "totalitárius gazembernek" nevezte, Orbán Viktor úgy reagált: "ez személyes sértés a magyarokkal szemben, de mivel az Egyesült Államok elnökéről van szó, nagyon szerénynek és tisztelettudóknak kell lennünk."

A miniszterelnök hozzátette: nem akarják lerombolni a kétoldalú kapcsolatokat az Egyesült Államok és Magyarország között, amelyek "alapvetően nagyon jók". "A politikát leszámítva minden rendben van. Akkor van probléma, amikor a liberálisok vannak kormányon Washingtonban. Ezt kezelnünk kell, mert értéknek tekintjük a jó amerikai-magyar kapcsolatokat, még akkor is, ha az amerikaiak ezt ma nem úgy látják, mint korábban" - mondta a kormányfő.

Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai baloldal az ellenzéki pártszövetséget támogatja a tavasszal esedékes magyarországi választásokon, a miniszterelnök azt mondta: évekkel ezelőtt nem gondolta volna, hogy a "volt kommunista politikai erők és az antiszemita jobboldal koalícióra lép, és együtt indul a választásokon". Orbán Viktor úgy fogalmazott: meglepte, hogy mindezt a nemzetközi közösség "könnyen befogadta" és - mint mondta - különösen meglepő számára az Egyesült Államok magatartása, amely egy "teljesen új tapasztalat."

Arra a kérdésre, hogy nem aggasztja-e egy esetleges nemzetközi beavatkozás a magyarországi választásokba, a kormányfő úgy reagált: "nem aggódunk, mert felkészültünk rá. Természetesen a nemzetközi baloldal mindent elkövet majd a magyarországi kormányváltás érdekében, de tisztában vagyunk ezzel, és felkészültünk.

Tudjuk, hogyan vegyük fel a kesztyűt, és hogyan vágjunk vissza."

Magyarország külpolitikai szövetségeseivel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: "komoly kihívást jelent" számára kezelni azt a helyzetet, hogy már nem Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, és nem Benjamin Netanjahu vezeti az izraeli kormányt. "A magyar keresztény-konzervatív, illetve zsidó-keresztény demokratikus gondolkodás elvesztette két meghatározó nemzetközi támogatóját. Ellentétes erők kerültek hatalomra, ami teljesen új környezetet teremt" - mondta Orbán Viktor.

Tucker Carlson vezető amerikai konzervatív médiaszemélyiség több napot is Magyarországon tölt. A műsorvezető - akit magyarországi látogatása miatt számos támadás ért az elmúlt napokban a liberális sajtó részéről - többek között részt vesz a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó alapítvány MCC Feszt - Hangot adunk a tehetségnek című rendezvényén: augusztus 7-én előadást tart Esztergomban, emellett stábjával dokumentumfilmet forgat Magyarországról. Carlson egész héten a magyar fővárosból jelentkezik be a Fox News csatornán.

MTI- Fotó: Tucker Carlson/Twitter