"Orbán lejáratta Magyarországot"
2011. január 30. vasárnap 18:59

Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője vasárnapi, telefonos sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Orbán-kormány "gyűlöletkeltő politikájával" a "népnyúzó intézkedéseiről akarja elterelni a figyelmet".
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a kabinet gyűlöletet szít ellenfelei és különböző társadalmi csoportok ellen is. Utóbbi alátámasztására felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az előző héten "azt érzékeltette, mintha a munkanélküliek jó dolgukban lennének munkanélküliek", illetve a "gyógyszerkassza megkurtításáról" beszélő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter "azt hiszi, hogy a beteg emberek jó dolgukban szednek gyógyszereket".
Az MSZP szóvivője szerint a kormány "az emberek szájából veszi ki az utolsó falat kenyeret, de még a morzsát is lesöpri az asztalukról", amit később "kegyenceik között oszt szét", ahogy "tette azt Újpesten is Derce Tamás, vagy éppen Kató Balázs esetében".
Török Zsolt úgy látja, a "népnyúzó intézkedések levét az emberek isszák meg", vagyis az "igazságtalan adórendszerrel kifosztják a dolgozókat, a kisvállalkozókat, és leginkább a pályakezdőket", az "ellopott és ki nem fizetett nyugdíjemeléssel pedig a nyugdíjasokat teszik tönkre".
A kormány a "bedöntött forinttal másfél millió devizahitelesnek okoz kárt (...), de ez az oka annak is, hogy egekben az üzemanyagok ára" - mondta.
A szocialisták szóvivője szerint a kormány bejelentései alapján "drasztikus energia-áremelésekre" is számítani lehet, a kabinet "felelőtlen gazdaságpolitikája miatt ugyanis csak egyre drágábban juthatunk az energiahordozókhoz".
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...

