Orbán hisz a teljes foglalkoztatottság elérésében
2014. február 27. csütörtök 12:37

A magyar kormánynak az a célja, hogy teljes foglalkoztatottság legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor Ózdon, a hajdani kohászati üzemek egy romos csarnokában, a 2,5 milliárd forintba kerülő digitális archívum időkapszulájának elhelyezése előtt, csütörtökön.
A miniszterelnök szavai szerint hisz abban: a világ tartozik minden embernek annyival, hogy megadja a lehetőséget arra, hogy saját munkájából tartsa el magát és családját.
A kérdés az, hogy meg tudjuk-e szervezni az országot úgy, hogy ez valósággá váljon - tette hozzá. Orbán Viktor azt is elmondta: bár az országban már 9 százalék alá csökkent a munkanélküliség, "de lesz még munkánk a következő négy esztendőben is", de a cél nem változott, "egy olyan világot akarunk Magyarországon felépíteni, ahol minden ember meg tud élni a fizetéséből".
Képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik a Nemzeti Kulturális Dokumentációs Logisztikai Központ alapkövének lerakása alkalmából rendezett ünnepségre az Ózdi Ipari Parkba 2014. február 27-én.
MTI - Fotó: Komka Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...

