Orbán-Fodor: ugyanazt másként

2008. június 21. szombat 18:01

Orbán-Fodor: ugyanazt másként
Fodor Gábor és Orbán Viktor szombati találkozójukon abban egyetértettek, hogy cselekvőképes kormányra van szükség, de míg a Fidesz elnöke az előre hozott választásban látja a megoldást, az SZDSZ vezetője csak akkor tartaná ezt lehetségesnek, ha sem a kisebbségi kormány cselekvési terve, sem pedig az ezt követő szakértői kormány nem válna be - jelentette az MTI.

Fodor Gábor és Orbán Viktor a Parlamentben tartott csaknem másfél órás tárgyalásuk után közösen tartottak sajtótájékoztatót, amelyen mindketten hangsúlyozták, hogy hasonlóképpen látják az ország helyzetét, de a megoldást másként képzelik el.

Orbán Viktor ismét megerősítette, hogy az előre hozott választásokat tartja megoldásnak az ország helyzetére, Fodor Gábor viszont azt mondta, először azt szeretnék, ha a jelenlegi kabinet cselekvési programot alkotna.

Ha ezt a programot nem tartja az SZDSZ elfogadhatónak, akkor jöhetne egy szakértői kormány, és ha ez sem vezet eredményre, csak akkor lehet szó előre hozott választásról - hangsúlyozta.

"Az én fejemben az ív egyértelmű" - mondta a liberális politikus, aki úgy fogalmazott: "ha majd elérkezünk a hídhoz annál a bizonyos folyónál, akkor kell rajta átmenni". Arról, hogy az SZDSZ szabott-e határidőt ennek a folyamatnak, Fodor Gábor azt mondta, hogy a jövő héten ülnek le tárgyalni az MSZP-vel, és utána többet tud mondani erről.

Orbán Viktor ugyanakkor úgy vélte: akciótervet a Fidesz már kért a kormánytól, és fejben sem lehet tartani, hány ilyet készített a kabinet, volt "öt pont, tíz pont, nyolcvan pont, száz lépés".

Mint mondta, a szakértői kormány javaslatát pedig egyszer már felvetették, amikor "a válság nyilvánvalóvá vált az önkormányzati választásokat követően", és szerinte akkor lett volna egy történelmi pillanat, hogy létre is jöjjön a szakértői kabinet. Ennek esélyét azóta csökkenőnek látják, ezért az előre hozott választások hívei.

"Várjuk meg, míg a szabad demokraták ennek a hosszú listának a végére érnek, ennek az időhorizontja nem világos még a számunkra" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy ugyanazt értik-e a szakértői kormány alatt, Fodor Gábor azt mondta, hogy annak részleteiről nem beszéltek, míg Orbán Viktor úgy fogalmazott: "e tekintetben a két párt különböző malmokban őröl még".

Mint mondta, a Fidesz az előre hozott választások után alakuló új kormányt nem szakértői kormánynak, hanem nemzeti válságkezelő kormánynak képzeli el, míg az SZDSZ szerint választások nélkül, a jelenlegi parlamenti felállás mellett jönne létre szakértői kormány, ha a mostani kabinet nem tud cselekvőképes benyomást kelteni.

A szabad demokraták elnöke kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy nem gondolkodnak a szocialistákkal való koalíció újrakötésében, és a jövőben ellenzéki pártként akarja vezetni az SZDSZ-t.

Arra a kérdésre, hogy korábban Fodor Gábor az előre hozott választások kapcsán feltételeket fogalmazott meg, többek között, hogy egy párt se módosítsa azt alkotmányt, Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a szombati megbeszélés előfeltételek nélkül jött létre, és ha még egyszer le szeretnének ülni tárgyalni, akkor ez a helyes magatartás.

Kijelentette: a Fidesz nem köt semmiféle alkut, vagy átláthatatlan megállapodást, hiszen az előre hozott választás nem a Fidesz vagy az SZDSZ, hanem az ország érdeke.

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón is hangsúlyozta, és a tárgyalásra készült Fidesz-állásfoglalásban is szerepel, hogy a jövőre nézve ígéretes, hogy a SZDSZ olyan elnököt választott, aki nem vett részt "a magyar demokrácia szégyeneként nyilvántartott" 2006-os "hazugsághadjáratban".

"Ez a párbeszéd lehetőségét megalapozza, sőt kiszélesíti a számunkra, ezért jöttünk jó érzésekkel, és ezért is távozunk jó érzésekkel a mai megbeszélés után" - fogalmazott Orbán Viktor, aki köszönetet mondott Fodor Gábornak és az SZDSZ-nek a találkozás lehetőségéért.

A sajtónak kiosztották azt az állásfoglalást, amelyet a Fidesz készített a tárgyalásra. Ebben a legnagyobb ellenzéki párt azt rögzítette, hogy Magyarországnak változásra van szüksége, mert sem a belgazdasági, sem a világgazdasági folyamatokból adódó kihívásokra nincs felkészülve.

Az állásfoglalás szerint a kormánynak nincsen programja és felhatalmazása sem, ami ellentétes rendszerváltozáskor felépített alkotmányos rendszer eszméjével.
A nagy sajtóérdeklődésre számot tartó találkozó után mindkét pártelnök nyitott volt a tárgyalások folytatására.

A találkozón az SZDSZ-t a pártelnök mellett két ügyvivő, Gusztos Péter és Gulyás József képviselte, Orbán Viktort pedig Navracsics Tibor frakcióvezető és Varga Mihály alelnök kísérte el.

FRISSÍTVE:
(18:10)

MDF: Fodor csőbe húzta Orbánt

Dávid Ibolya, az MDF elnökasszonya az MTI-nek eljuttatott közleményében a következőket írja:

"Úgy látszik, már csak egyedül Orbán Viktor nem tudja, és nem akarja megérteni, hogy Fodor Gábor éppen arról az egyetlen témáról nem akart tárgyalni vele, melyről ő egyedül szeretett volna, azaz a Parlament feloszlatásáról és az új választásokról.

Fodor ügyes trükkel csőbe húzta Orbánt, hiszen az SZDSZ számára kizárólag a keddi miniszterelnöki találkozó a fontos. Minden jel arra mutat, hogy az SZDSZ sem a felügyelőbizottságokból, sem az igazgatótanácsokból, sem a külszolgálatból nem kívánja a koalíció felbomlása után visszavonni az embereit.

Mint azt már a szabad demokraták sokszor kifejtették, a 2010-es választásokig kormányt megtartó erőként akarnak politizálni és ebben a kérdésben nem hajlandóak együttműködni a Fidesszel. Ennek értelmében, Fodor számára egyedül azért volt fontos a ma délutáni találkozó, hogy jól felverje az SZDSZ egyre hanyatlóbb árfolyamát a miniszterelnöki tárgyaláson.

Hogy ebbe Orbán Viktor miért ment bele, talány. Reméljük, hogy „csak" egy komoly politikai hibáról van szó és nem arról, hogy - miként azt a 2006-os választásokról Orbán Viktor Kéri Lászlónak mondta - a pártelnök még 2010-ben sem kíván a jobboldalnak választást nyerni."

MTI/OS - MTI Fotó: Kovács Tamás